Brüsszel hagyja békén a diákokat
A hallgatók nem válhatnak politikai nyomásgyakorlás eszközeivé!
A mai újságírók feladata legfőképp abban áll, hogy megszólítsák az embereket.
„A Transzparens Újságírásért Alapítvány menedzsere, Nagy Károly vezette azt a médiabeszélgetést, amelyet az MCC Debrecen székházában tartottak hétfő este. Panelistaként működött közre az est folyamán Partos Bence, a Transzparens Újságírásért Alapítvány alapítója is. A beszélgetés további résztvevői Dull Szabolcs, Hont András, Kacsoh Dániel és Lentulai Krisztián voltak.
A kerekasztal-beszélgetést Mi a gond a másikkal? címmel rendezték meg, amelynek során szó esett a magyar médiában tapasztalható polarizáltságról, az újságírói szakma megítéléséről és a sajtómunkásokba vetett társadalmi bizalomról is. Partos Bence, a Transzparens alapítója kiemelte: nem lehet értéksemleges újságírást végezni. Szerinte ma már szubjektív újságírás van, a probléma pedig az, ha ezt le akarják tagadni. Partos fontos célként jelölte meg a tudatos médiafogyasztás felnövekvő generációk általi elsajátítását.
Dull Szabolcs újságíró-elemző, a Telex korábbi főszerkesztője szerint az utóbbi években sok esetben a pártpolitikai folyamatokhoz hasonló történések zajlottak le a médiában, a közéleti vita fókusza számos alkalommal abban áll, hogy pártújságírónak, propaganda-újságírónak bélyegeznek egyik vagy másik oldali újságírókat. Kacsoh Dániel, a Mandiner főszerkesztő-helyettese is rámutatott: a kormánnyal szimpatizáló újságírókat a másik oldal propagandistának tartja. Ezt az attitűdöt el kell felejteni Kacsoh szerint, és arra kell törekedni, hogy a médiamunkások elfogadják egymást.
Hont András újságíró úgy véli, a tartalomfogyasztás rendezőelve ma már az, hogy az olvasó kifejezetten azt az információt keresi, ami a saját véleményét, személyes meggyőződését igazolja vissza. magáét hallja vissza. Lentulai Krisztián, a Mediaworks főmunkatársa úgy látja, mivel a mai világban egyre jobban terjednek a szakmaiatlan politikai megnyilvánulások, a mai újságírók feladata legfőképp abban áll, hogy megszólítsák az embereket.
Az est folyamán a résztvevők a közösségi média szabályozásáról is vitatkoztak, amely téma kapcsán eltértek a vélemények a tekintetben, hogy a szigorúbb keretek megalkotása, vagy a véleményszabadság szélesebb körű biztosítása célszerű-e.”